Hajnali kelés, sár, hideg – miért éri meg mégis?

 

A tájfotózás ritkán kényelmes.

Korai kelés, hideg ujjak, sáros cipő vagy éppen forróság és por.

Mégis: van valami megmagyarázhatatlan abban, amikor a nap első fényei megérkeznek. Amikor ébred a természet, megszólalnak az első madarak s élettel telik meg a táj!

Ez az a pillanat, amiért újra és újra kimegyek.

Sokan kérdezték már meg az évek alatt, nem nehéz korán kelni? A válaszom mindig az volt,  s még ma is az, dehogynem! Ami viszont utána jön az mindenért kárpótól. S miért?

Nos azért, mert ugyan nem minden hajnal ad jó képeket, de cserében minden hajnal élményt ad!

Számomra a kint lét nem egy kényszer, egy munka, számomra ez visz előre a sokszor emlegetett mókuskerékben. Sajnos akadnak időszakok, mikor ritkábban van lehetőségem kocsiba szállni és elindulni. Ilyenkor nem csak én veszem magamon észre, hogy valami nem jó, valami túl nehéz és sűrű, hanem a környezetem is. Feleségem szokta ilyen esetekben javasolni, ha hideg van, ha meleg, menjek ki, ha csak pár órára is. Tanácsát megfogadva, egy délelőtti Szigetköz csodákra képes a lélekkel és testtel egyaránt. Közben kattan a gép s itthon a gép előtt ülve látom csak megigazán, milyen csodás táj ez. Elvarázsol, tanít és feltölt.

Szóval, megéri a hajnali kelés, sár, hideg? Igen! Bármikor!

Remélem, hogy az általam készített fotókkal egy kicsit közelebb tudom vinni ezeket a pillanatokat a szemlélőhöz is!