Tájfotózás rossz időben

 

Tájfotózás rossz időben

Az első és legfontosabb: nincs rossz idő, csak más hangulat.

Természetesen létezik ideális időjárás. Se nem hideg, se nem meleg, se nem túl felhős, se nem vakítóan napos. Mégis, a köd, az eső és a szürkeség egészen más történeteket mesél. Sőt, sokszor mélyebbeket.

Előfordul, hogy én is nehezebben indulok el egy igazán ködös, szürke téli reggelen. Amikor azonban már kint vagyok, minden kétségem elmúlik.

Napos időben általában könnyebb témát találni. A fény szinte végtelen lehetőséget ad egy fotósnak. A szürke, „lapos” idő ezzel szemben több kihívást hoz, de más hangulatot is. Egy táj egészen más arcát mutatja nyáron, ősszel, télen és tavasszal. Mindegyiknek megvan a maga szépsége.

Egy őszi vagy téli kép gyakran több érzelmet hordoz. Megjelenhet benne a bánat, az elmúlás érzése, a megállás és a csend pillanata. Talán ezért is szeretem különösen ezt a két évszakot, és azokat a lehetőségeket, amelyeket magukban rejtenek.

Az első fotóm, amelyet megvásároltak tőlem, egy ködös, hideg téli napon készült. Ráadásul nem is a Szigetközben, hanem tőlünk öt percre, a Báger-tó partján. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a kép bárkinek is ennyit jelenthet. Egy kiállításon azonban valaki meglátta, és megvette a férjének. Azt mondta: gyönyörű.

Ennél többet pedig nem is kívánhat egy fotós.

Ez is jól mutatja, hogy egy elsőre melankolikusnak, jelentéktelennek tűnő kép sokkal többet adhat, mint gondolnánk. Éppen ezért érdemes rossz időben is elindulni – még akkor is, ha néha nehéz rávenni magunkat.

 

Megjegyzések